Joey vagyok. Két és háromnegyed éves. Labdafüggő. De nem volt ez mindig így… 2011 januárjában kezdődött a történetem egy hideg, havas téli napon. 1 hónapos voltam akkor. Csak emlékfoszlányaim vannak, ne várjatok valami nagy regényt. De azért elkezdem. Szóval ott kuporgok egy dobozban az erdő közepén… Tökegyedül. Most mondhatnám, hogy éhes voltam és fáztam és féltem, de ez rontana a későbbi “imidzsemen”. Inkább csak úgy unatkoztam, tudjátok…  Épp azon gondolkoztam, hogy milyen bátor tettet kéne véghezvigyek, amikor egyszer csak lépteket hallottam. Na jó, bevallom paráztam egy egész kicsit, de csak azért mondom, hogy rettentően sajnáljatok. Meg, hogy kicsit horrorisztikus legyen a dolog. Próbáltam minél kisebbre összekuporodni, hogy ne vegyenek észre. De akkor megjelent a dobozom felett egy hatalmas nagy sötét valami.  Méregetett egy darabig. Én az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy megúszom, de ekkor megragadott  és kiemelt a dobozból.  Magával vitt…

Igazából útközben rájöttem, hogy már nem is fázom és nem is félek annyira. Egy tanyára érkeztünk. És akkor történt velem életem addigi legjobb dolga (persze akkor még nem tudtam, hogy vannak labdák is a világon), kaptam enni. És már éhes sem voltam. Egy meleg, puha kis zugban álomra hajtottam a fejem. Akkor, aznap jóra fordult a sorsom…

Eljött a reggel. Az ottani négylábúaktól rengeteget tanultam. Elmondták, hogy igazán szerencsés vagyok. És, hogy aki rám talált az az ő Gazdijuk, egy termetes asszonyság…  Rendesek voltak. Jó volt ott az élet, de már akkor tudtam, hogy én többre vagyok hivatott. Ki kell törnöm onnan. Elhatároztam hát, hogy szerzek magamnak egy külön bejáratú Gazdit. 

Azt is mondták, hogy vigyázzak, mert van jó Gazdi és rossz Gazdi. Kicsit megijedtem, hogy honnan fogom tudni, de megnyugtattak, hogy a jó Gazdinak jó szaga van. No para. Na ekkor gondoltam nem bízom a véletlenre és felfogadtam egy profi fotóst. Elővarázsoltam a legcukibb ábrázatomat. Mondjuk amúgy is csak az van és már kész is volt a kép, mehetett a világhálóra.

Azt mondták, hogy sokan fogják látni és majd tolonganak értem. Gondoltam majd kényemre kedvemre válogathatok. Aztán eszembe jutott, hogy inkább aki tűzön vízen, leküzdve minden akadályt elsőként ér el hozzám, azt választom. Teltek a napok és én csak vártam és vártam. Tisztán emlékszem már március volt. A tavasz szele lengte be az udvart. Egyszer csak begördült egy négykerekű. Kiszállt belőle egy lány odalépett hozzám és a karjába vett. Ott és akkor megváltozott az életem. Az övé is. Jó szaga volt…